A csúcs közelében – Arlberg Classic

A csúcs közelében – Arlberg Classic

posted in: Egyéb, Veterán | 0

Az osztrák, német és svájci veterános élet nem csak a nagy tengerszint feletti magasság miatt van a csúcson. A hagyomány, a tradíció, a hozzáférhetőség és elérhetőség mellett a “megengedhetősége” teszi igazán színvonalassá. Rengeteg a találkozó és a verseny is, de néhány kiemelkedik ezek közül is. Ilyen pl. Arlberg Classic.

A tiroli Lech-völgy idegenforgalmáért felelős szervezet, a Lech Zürs Tourismus GmbH 2018-ban már 9. alkalommal szervezte meg a gyorsan komoly elismertséget szerző veterános pontossági versenyét, az Arlberg Classic-ot. Egy ilyen esemény ugyanis nem csak az adott hétvégéről szól, hanem arról is, hogy a résztvevők és a kapcsolatrendszerükön keresztül több ezren máskor is kedvet kapjanak a térség felkeresésére. Nem akármilyen fizetőképes tömegről van szó, ugyanis az első 32 autó között nem volt 1928-asnál fiatalabb, ezek pedig egyenként messze-messze nagyobb értékétek képviselnek, mint egy R5-ös, vagy akár egy mai WRC!  A birtoklásuk,üzemeltetésük komoly – anyagi – hátteret feltételez, és a résztvevők barátai ismerősei is jellemzően hasonló státuszúak… Szóval ezért – is – éri meg egy ilyen rendezvényt létrehozni.

Az R5-ös autók “aprópénz” ezekhez képest…

A 9. Arlberg Classic-ra 123 csapat érkezett 14 országból (Ausztria, Belgium, Csehország, Hollandia, Irán, Lichtenstein, Luxemburg, Monaco, Nagy-Britannia, Olaszország, Németország, Portugália, Svájc, Svédország), Magyarországról sajnos nem. A csapatok 37 különböző márkájú autót állítottak csatasorba, a legöregebb az 1925-ös Bugatti Jarvis & Sons Wimbledon volt, 2,0 literes, soros 8-hengeres motorjával, ami 75 lóerőt tudott! A mezőny leggyengébb kocsija egyébként egy ’57-es Bogár volt, ami 30 lóerővel mászta meg a hegyeket, a legerősebb pedig ’69-ből egy Mustang (380 LE).

A három nap alatt teljesítendő útvonal 625 km-es volt, a legmagasabb pontja az 1894 méteres Hahntennjoch hágó. Mindeközben több mint 20 – mert voltak “titkos” szakaszok is, amiket nem tartalmazott előre az itiner, de ez a Szuperkupa futamok résztvevői számára ismerős – mért, pontossági szakasz is a feladatok között volt. Ezek némelyike 20-30 méteres volt, de 10 km-nél hosszabb is akadt. A hosszú szakaszok legalább két részből állnak, a hosszabb részük átlagtartó, de az utolsó 30-50 méter 1/100-as. A teljes verseny átlagsebessége 42,1 km/h volt. De ezt a tiroli szerpentineken, hegyre fel, hegyről le, az akár 90 éves autókkal is tartani kellett!

A rajtzászlót Armin Schwarz lengette

Közzétette: Rallye Rádió – 2018. június 28., csütörtök

Az autók és a környezet keltette miliőt lehetett még tovább fokozni! A rajzászlót Armin Schwarz lengette mind a 123 autónak, a mezőnyben pedig az autósport más területeiről ismert nevek is feltűntek. Leopold von Bayern herceg elismert gentleman driver, míg Philipp Eng a DTM aktív pilótája.

Egyenesen a DTM-ből: Philipp Eng

Természetesen ez a verseny is belülről a legérdekesebb, legizgalmasabb, de külső szemlélőként is nagy élményt jelent, aki arra jár, nézze meg 2019-ben is, ugyanis már most ismert az időpontja: június 27-30.

Jaguar XJ13
Nem egy K.I.T.T., de Pontiac!

Ezzel a Bentley-vel igazán nagy kényelemben lehetett versenyezni

Mind a kettő kétajtós és mind a kettő a “nagyon kéne” kategória
Leopold von Bayern ezzel a 3,0 CS-sel indult. A kocsi a gyári múzeumé…
Két igazi roadster
Honda S800
Csehek a Maserati Indy-vel